Ígéretet tettem magamnak, hogy ha befejezem a sok tanulnivalót, megpróbálok tenni valamit ezzel a bloggal. Mint látható, beváltottam a fenyegetést, itt vagyok, és egy új designt is csináltam.

Sokat magyarázkodtam a másik blogomon arról, milyen szerintem egy jó design, hogy milyen fontos a színek harmóniája, és hogy ne bonyolítsuk túl. Ez a design itt az általános értelemben véve nem jó, nem harmonikus, éppen hogy a fejemben lévő disszonanciát mutatja meg. Az első és legnagyobb baj, hogy nincs egy szín, amit kifejezetten értékelnék, vagy előrébb tennék, mint a többit; ezért ilyen vegyes a háttérkép. A barna mező, amit olvastok, pedig a dolog klasszikus, írós oldala, hogy jól olvasható legyen.

Csináltam három menüpontot, az első egy bemutatkozós kreatív projektemre ugrik (írtam magamról egy karakterlapot!), a második a volt írásos lapomra, ha valakit érdekel, a harmadik pedig egy "tu dú liszt", hogy mi dolgom van.

És... hát itt vagyok. Nem hittem volna. Azért, hogy éreztessem az elhivatottságomat, a saját idézetemet tettem a fejlécre, és én magam kézzel írtam az "írni kell"-t.

Mert írni kell.

Az író mindig akar valamit.

Az író sok dolog egyszerre: sok bátor és gyáva, okos és szerény képességű, mulatságos és komoly, sok szerelem, de az író sokszor kő, meg folyó, meg aszfalt is, vagy egy macska a kerítésen.

Az író azt az űrt tölti be, amit az a tény okoz, hogy az író egy 22 éves budapesti lány, vagy bárki más, a teljesség igénye nélkül. Mert -

Az író nem teljes, soha. Van egy története, az megy folyton a fejében, és az író a történetét gondolja és gondolja minden áldott nap.

A történetben megjelennek vágyak arra, hogy valami máshogy legyen. Birmingham közepén nem lesz hirtelen ligetes folyópart. Persze lehetne, de viccesnek tűnne. És Aragorn se fog beleszeretni a menyébe, se Éowynba. Persze lehetne, de ostobának tűnne.

Mármint a történet keretein belül. Ott szabályok vannak.

Mit csinál az író? Egy másik történetet. Abba már belefér. Akkor most legyünk Középföldén. Akkor most legyünk itt. Akkor most legyünk Londonban.

Az író ott van, ahol akar, és azt csinál ott, amit akar. Az írót ezért nem lehet felelősségre vonni. Az író nem gondolkodik, hanem érez, olvadozó képlékeny agyag a fejében minden kívülről szilárdnak érzett gondolat.

Az író néha megérti, de általában nem. Az írás az, amikor a beütött könyökünkhöz kapunk. Pislogás az esőben. Mire észrevennénk, már meg is történt.

Az író mindig csinál valamit.

Rég voltam itt, és túl ünnepélyesnek kell most lennem ahhoz, hogy ne érezzem magam feszélyezve. Minden betű rám szegezi a hegyes végét, fogalmazhatnánk így is. Pedig nyilvánvaló, még a vakító reflektorfényben is látom, hogy most mondanom kéne valamit. Egyszer elmentem, és mint sokszor már életemben, azt hittem, végleg elmegyek. Rossz emlékeim voltak erről a helyről, de utólag kiderült, hogy mégis ez a hely volt a leginkább boldog. Az ember utólag felméri, mennyire megbecsülendő, amije volt. Abban a "régben" boldog voltam, és most is az szeretnék lenni. Az is vagyok. Csak azt nem tudom eldönteni, hogyan idézem elő, mikor véletlenül sikerül.

Nem is tudom, hol keződött, elvégre ez egy folyamat. De egészen biztosan összefüggésben van azzal, hogy sikereim voltak az utóbbi időben. Azért (is) szerettem volna mindig vezetgetni egy blogfélét, hogy megmutassam, egy bölcsészből is lehet valaki. Aki nem ismer, az innen láthatja, hogy fordítást tanulok. Keményen dolgozom, és kezd megtérülni.

A másik talán Arany János születésének 200. évfordulója. Amikor ott álltam a szobornál, amit rendszeresen látogatok, úgy éreztem, megtaláltam valamit, amit egynéhány tragikus esemény óta keresek magamban. Ez nem a magyar szakosság, nem a fordítás, hanem valahogy mindkettő, valami mélyebb és erősebb dolog. Embernek lenni? Talán így lenne érdemes megfogalmazni.

Fontos az is, hogy lassan felépítettem, vagy inkább újraépítettem azt, ami vagyok, aminek tartom magam. Sok új képességgel vérteztem fel magam, hogy újra én legyek. A gyengeségeimmel is tisztában vagyok: jelenleg egyáltalán nem biztos, hogy ha valamibe belekezdek, folytatni fogom. A kiutat keresem a labirintusból, amibe belepottyantam. Ezzel a bloggal a spontán írást szeretném kikísérletezni, hátha.

És akkor mi lesz itt? Valami, valószínűleg. Ha olyan kedvem lesz, csinálok rendes designt, ha olyan kedvem lesz, írok, és úgy, ahogy nekem tetszik. Nem igazán vágyom közönségre, tapasztalatból pedig nagyon nagy ívben kerülném el, hogy emberek elvárásai szerint írjak/szerkesszek. Már elment tőle a kedvem, és bár klisé, de azt csinálok, amit akarok. Egyelőre azért néz így ki az oldal, mert az volt a tervem, hogy legyen rajta egy Aragorn gif, egy könyves kép, meg sok betű.

Mindenesetre jól érzem magam itt.