|
18. fejezet
2017.06.11. 21:45
Arwen az ajtóhoz lépett, és finoman megkopogtatta. A nyugati szárny harmadik emeletén járt, mely szép faragású kerítéssel szegélyezett, félkör alakú erkélyre vezetett, ahonnan az egész völgyet be lehetett látni. A tünde hölgy rövid idő alatt megtalálta Lizon szobáját; nem volt nehéz dolga, mivel ő maga választotta ki számára évekkel ezelőtt.
Az épület ezen részén csak a vendégek és azok az előkelők tartózkodhattak, akik nem kaptak helyet az Elrond-család lakrésze alatt. Lizon azonban egyik csoportba sem tartozott: Arwen még szolgálóként ismerte meg Lothlórienben, majdnem egy évszázada, de hatalmas szíve miatt nagyon megszerette őt, ezért Völgyzugolyba is magával vitte. Jól esett neki, hogy egy nővel oszthatja meg érzéseit szülőföldjén, mivel mindig magának való volt, egyedül apjával és bátyjaival ápolt igazán kapcsolatot. Ha valaki a tünde nők közül nem alázattal viseltetett iránta, vagy tátott szájjal bámulta őt, vagy pedig merő irigységből hátat fordított neki. Lizonban az volt a különleges, hogy természetesen viselkedett, nem törődve azzal, éppen Galadriel vagy az utolsó mosónő előtt teszi – ez tette őt lenyűgözővé. Arwen meg tudta érteni, hogy miért lelkesedik iránta ennyire Elladan, de elege volt a hazugságokból. Úgy döntött, helyre kell tennie néhány dolgot barátait illetően.
– Ki az? – jött a tompa válasz.
– Én – felelte Arwen gyanakvóan. – Miért?
– Éppen öltözködöm.
– Vagy úgy...
– De te bejöhetsz! Mindjárt végzek.
Arwen benyitott. A falat kacskaringós fafaragvány díszítette, egy fát ábrázolt, és a bútorok is mind fából készültek, ám a szoba sokkal szebb volt, mint emlékeiben – Lizon hozzá hasonlóan nagyon tehetségesen varrt, így az eleve szép szobát finom tündehímzéses abroszok, falikárpitok és huzatok tették hangulatossá. Arwennek mosolyt csalt az arcára, hogy a szobában minden anyag zöld. Lizon még viselni sem volt hajlandó más színt, csak zöldet és sárgát, ezek mindig is otthonára, Lothlórienre emlékeztették. A helyiség bútorzata egy ágyból, egy aranyos kis komódból, a sarokban egy kis asztalkából és székekből, a szoba túlvégén pedig egy öltözőparavánból állt. A tünde nő emögött tartózkodott éppen.
– Vártál valakit, aki nem jöhet be? – kérdezte Arwen, letelepedve a legközelebbi székre.
– Hogy mi? – kérdezte Lizon meghökkenve, és kikukkantott a paraván mögül. – Ez hogy jutott eszedbe?
– Onnan, hogy csinos vagy és kedves, és a csinos és kedves hölgyeknek általában szokott lenni... öhm, udvarlójuk.
A szőke hölgy mélyet sóhajtott.
– Szóval ezért jöttél! – felelte megértően Lizon, és vidáman, egyszerű zöld ruhájában áttáncolt a szobán, majd lehuppant barátnője mellé. – Aragornról akarsz beszélni! Annyira érdekel...!
– Mi közöd neked Aragornhoz? – nézett rá Arwen meglepetten.
– Nem nekem! – Lizon csengő hangon kacagott. – Csak azért mondtad, mert még nem érdeklődtem, hogy sikerült a tegnapi nap. – Aztán elnézve barátnője arcát, kissé bizonytalanul hozzátette: – Vagy nem?
– Nem! – kiáltott Arwen felháborodottan, de meglátva a nő lehangolt arcát kijavította magát. – Illetve de... De én nem vagyok kedves. Az te vagy. Rólad akarok beszélni.
– De, kedves vagy – mosolygott Lizon -, mert most is eszedbe jutottam, és...
Itt egy hosszú és követhetetlen monológ következett, amiben Lizon hadarva fejtette ki, mennyi mindent köszönhet barátnőjének. Az erre szánt idő éppen elegendő volt Arwen számára, hogy átgondolja, hogyan közelítse meg a témát anélkül, hogy veszekedés legyen a vége. Lizont lehetetlen volt konkrét és tapintatlan kérdésekkel traktálni (míg Elladan és Elrohir szerint Arwennel lehetetlen kommunikálni a konkrét és tapintatlan kérdései miatt), mert mindenre volt egy szeretettel teli válasza. Hacsak...
– Lizon – szólt közbe Arwen, nem törődve azzal, hogy éppen megszakítja a tünde szeretetének csupa mosoly áradatát. Lizon elcsöndesedett, és érdeklődve nézte őt. – Tetszik neked valaki?
– Nem, nem igazán. Miért?
– Mert mint tudod, a bátyáim remek fickók, szóval ha esetleg... – Arwen mosolygott.
– Nem! – kiáltotta Lizon, majd eltakarta a száját. – Bocsánat – tette hozzá alázatosan.
– Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni – mondta Arwen ártatlanul. – Csak tudod, annyira jó lenne téged boldognak látni. Meg Elrohirt. – Itt Lizon arcán megrándult egy izom. – Meg Elladant.
– Azért mindhármunkat egyszerre enyhe túlzás lenne, nem? – A nő halványan nevetett.
– Igazad van, akkor... Csak Elrohirral! – Arwen a combjára csapott, és elégedetten hátradőlt, mintha ezzel már mindent el is intézett volna.
– Azt nem lehet, mert...
– Mert?
– Mert összevesztünk.
Arwen előredőlt a székén, és tekintetét szinte belefúrta Lizonéba. Végre, ezt akarta hallani!
– És mondd csak, az hogy lehet, hogy már évek óta gyűlölitek egymást? Gondolom, nem azért, mert véletlenül megbotlottál a lábában.
Lizon őt nézte, arca meglehetősen komoly volt, komolyabb, mint amilyennek eddig valaha látta.
– Elmondtál nekem mindent a múltadból? – kérdezte halkan.
– Beszéltem a csókról... – mondta Arwen tétován.
– Nem, előtte. Elmondtál mindent arról, ami veled történt életedben?
A szobában csend honolt. Rájött, hogy mire céloz Lizon, pontosabban hogy kire céloz. Megígérte magának, hogy soha nem fog róla beszélni, ahogy a többi tünde sem teszi. A tündék évezredeket élnek, de ezalatt ugyanúgy, vagy talán csak egy gondolattal lassabban változnak, mint az emberek. A környezet hatásai rajtuk is megmutatkoznak, így a kétezer évvel ezelőtti tettek ostobaságnak tűnhetnek – és azok is. Ezért úgy tartják, ezzel jobb nem is foglalkozni. Arwen megadóan biccentett.
– Igazad van.
– Egyszer el fogom mondani. Részletesen.
Arwen eltöprengett. Persze, minden tündének vannak régi kapcsolatai, amiket nagyon szívesen titkol el a többiek elől, de ez nem jelenti azt, hogy az egész élete összeomlik. Neki ott volt Aragorn, akit szeret, és aki miatt mostanáig eszébe sem jutott a ködfátyolban úszó múlt. Ha találna Lizon számára valakit, aki hasonlóan boldoggá tenné, akkor...
Elladan!
Arwen hirtelen pattant fel, és kifutott a szobából. Lizon először meghökkent, majd követte őt, egészen a nagy erkély széléig, amelyről lépcső vezetett egy apró udvarra. Apja bizalmas megbeszéléseit ezen a helyen szokta tartani, de Arwen nem látott senkit. Ekkor döbbent rá, hogy teljesen ostobán viselkedik. Lizonnal a sarkában különben sem ronthatna be egy tanácsra azzal a kéréssel, hogy Elladan vegye őt feleségül.
– Arwen, hova rohansz? – kérdezte barátnője aggódva, mikor végre utolérte őt. Arwen közvetlenül előtte, a lépcső tetején állt, és a túlsó erkélyt fürkészte. A tanács ott zajlott: Elrond és a balján ülő tündék nem láthatták őt, mert éppen háttal voltak neki, Gandalf, Aragorn, Elrohir és Elladan pedig semmi jelét nem mutatták, hogy észrevették volna a tünde hölgyet. Tudta, köztük van az a férfi, akire Lizon utalt, és úgy döntött, ideje végleg lezárnia a vele kapcsolatos érzéseit. Arca kisimult, mintha egy zsáknyi tehertől szabadult volna meg, és ekkor, mintegy megerősítésül hirtelen elkapta Aragorn pillantását. A szürke szemek nem fejeztek ki örömöt vagy meglepetést, mégis melegséggel töltötték el Arwen szívét.
– Gi melin1 – súgta lágyan, és elmosolyodott.
1Szeretlek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
