|
20. fejezet
2017.06.11. 21:48
Úgy döntöttek, a tanácstagokra való tekintettel beiktatnak egy köztes étkezést a nagyteremben. Természetesen a középen álló két hosszú asztalból csak egyet foglaltak el, azt is csak félig. Az asztalfőnél Elrond ült, tőle jobbra Glorfindel, Lindír és Erestor, balra pedig fiai. Arwen alaposan megéhezett, ezért ő is csatlakozott a tündékhez. Ahogy belépett, minden szem rá szegeződött, s bár Erestor felajánlotta a mellette lévő széket, szó nélkül vele szembe, az ikrek mellé ült, akik mosolyogva üdvözölték és halk beszélgetésbe elegyedtek vele.
Aragorn jóval később toppant be a csarnokba, bár ő maga már azt hitte, nem is vesz majd részt az ebéden. Udvarias bocsánatkérése után a tünde hölgy felé fordult.
– Megengeded, úrnőm, hogy melletted foglaljak helyet?
Arwen majdnem elnevette magát a már-már tréfás hangsúlyon, ahogy Aragorn a tünde viselkedési szabályoknak eleget tett.
– Hogyne – bólintott mosolyogva, a fiatal férfi pedig leült, majd lassan enni kezdett. Közelsége ugyanazt a kellemesen meleg érzést váltotta ki belőle, amit az, ha magához ölelte, de mégsem annyira, hogy ne tudta volna titokban tartani Erestor fürkésző pillantása előtt. Mindketten a lehető legtermészetesebben viselkedtek, még akkor is, amikor ugyanahhoz a tányérhoz nyúltak egyszerre, és kezük véletlenül összeért.
– Aragorn, hogy esik a tündekoszt ennyi vadonban töltött év után? – kérdezte csevegő hangon, mivel felismerte, mekkora udvariatlanság lenne nem beszélgetni azzal, aki korábban soha nem ült mellette, sőt akit évek óta nem látott. A dúnadán ránézett, és kissé megilletődve – vagyis úgy, ahogy az ember akkor válaszol, ha egy tünde úrnő megszólítja – felelt:
– Ó, nem volt szükség a vadonra, hogy tudjam, a tündeétek pompás – nevetett. – Nagyon hiányzott az étel, főleg a meleg.
– Mit ettél tulajdonképpen?
– Bogyókat, gombát, és minden egyebet, amit a föld terem.
– Azt hittem, a kószák rengeteget vadásznak.
– Csak télen, amikor nincs más eleség – felelte Aragorn, s Arwen tudta, tisztában van tervével, mégis érezte, hogy a tél számára nem játék, említésére egészen elkomorodott. – Talán ostobán hangzik, de nem szívesen ölök, ha nem muszáj.
– Ez teljesen érthető – bólogatott a tünde, mintha egyetértene nőtársaival, akik még belegondolni sem bírnának a húsételek elkészítésének módjába, ha ahhoz egy ártatlan, pihés nyulat kell kegyetlenül lemészárolni. Egyébiránt igazat adott magának: Aragorn egy légynek sem ártana, elég ránézni. – Minden tiszteletem a kószáké – tette hozzá szívből jövő komolysággal. Erestor ebben a pillanatban csatlakozott egy beszélgetéshez Lindírrel, s csak Aragorn érthette, mennyire sérthették Arwen szavai. Hálás pillantásán a nő maga is meglepődött, de a történésekből azt a következtetést vonta le, hogy bármit is tett ezzel a mondattal, éppen jókor szólalt meg.
Ugyanebben a pillanatban több dolog is történt. Aragorn az asztal alatt – talán hálából – megfogta a kezét, ám ekkor egy újabb tünde lépett be az ajtón, így Arwen kénytelen volt elhúzódni, mielőtt az asztalhoz közeledve észreveszi azt. Ezzel egy pillanatra megbántotta Aragornt, ám ő beszélgetésük során a bejáratnak háttal fordult, így meglepetésként érte a halk léptű jövevény felbukkanása.
– Lizon! – kiáltotta Arwen örömmel, ahogy a szőke hölgy megállt kettejük széke mögött, mintha csak most vette volna észre őt. Aragorn felpattant, hogy átadja a helyét, hiszen ekkor az étkezést már rég befejezték.
– Foglalj helyet!
– Aragorn, te vagy az?! – kiáltotta Lizon döbbenten, és kitörő örömmel ölelte meg a dúnadánt. – Te jó ég, láttalak, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megváltoztál.
– Ezt már sokan mondták – mosolygott Aragorn szerényen.
– Biztosan nagyon sok kalandban volt részed ebben a néhány évben – vélte Lizon. – Annyira kíváncsi lennék...
Lizon, te jó ég, zseni vagy!
– Én is – mondta Arwen. – Mi lenne, ha félrevonulnánk beszélgetni? Persze csak ha van rá időd.
– Ha két ilyen csodálatos hölgy kéri – felelte Aragorn kedvesen, de nem behízelgően. Arwen soha nem próbálta úgy kezelni őt, mint alattvalóját, de megállapította, Aragorn nem úgy viselkedik sem vele, sem a nőkkel általában, mint a többi férfi. Hiába alkalmazza ugyanazokat az udvariassági fogásokat, ugyanazokat a megszólításokat és mondatokat, mégsem tűnnek hiteltelennek, mert ő valódi tisztelettel tölti meg őket.
– Menjünk a kertbe, gyönyörű a reggel – javasolta Lizon, és az ajtó felé sétáltak, mielőtt bárki is kiszimatolta volna valódi céljukat. Igaza volt: a kapun kilépve valósággal ragyogott a nap.
– Erre menjünk – mondta Arwen a tőle telhető legudvariasabban, hátha valaki még mindig figyeli őket. Egy kis ösvényen keresztül megkerülték az épületet, majd a hátsó lugasba értek, azzal együtt pedig a kis eldugott helyhez a paddal, melynél korábban szerelmet vallottak egymásnak. Valaki már járt itt előttük, és behintette a földet és a padot virágszirmokkal. Egyszerre fordultak meglepetten Lizon felé, aki fülig érő szájjal mosolygott rájuk.
– Érezzétek jól magatokat – mondta. – Én már mindent megtettem, amit lehetett.
– Várj – szólt Arwen, mielőtt eltűnt volna a sövény mögött. – Te hova mész addig?
– Ne aggódj, nem látnak meg. – A nő huncutul kacsintott. – Egy erdőtündét senki nem lát meg, ha az nem akarja. – Azzal eltűnt a sövény mögött, és valósággal nyoma veszett. Meglepetten pislogtak.
– Ez... a te ötleted volt? – kérdezte Aragorn csodálkozva.
– Nem – felelte ő, felocsúdva döbbenetéből. Közelebb lépett Aragornhoz, vállára tette a kezét, a férfi pedig gyengéden átkarolta. – Lizon néha félelmetes dolgokra képes.
– Ne is mondd! – Aragorn felnevetett. – Egy darabig határozottan féltem tőle.
– Tőlem bezzeg sosem féltél.
– Nem mondhatnám. – Gyengéden megcsókolta szerelmét, de Arwen nem viszonozta azt, elgondolkodva nézett maga elé. – Mi a baj?
– Segítenem kell rajta.
– Lizonon?
– Igen – felelte a nő, mélykék szemeivel az övét fürkészve. – Nos, nem tudom, hogy mennyire mondhatom el... Fenébe a titkokkal!
– Te most... azt mondtad, hogy a fenébe? – Aragorn egyre szélesebben mosolygott.
– Igen, és ha éppen tudni szeretnéd, még ennél is csúnyábbakat is tudok mondani – mordult Arwen bosszúsan. – Sőt, törpnyelven is. Bosszantó, hogy mindenki titkolózik előttem. Régóta sejtettem, mi lehet az oka, de most jöttem rá: Elladan...
– Szerelmes Lizonba – fejezte be a mondatot Aragorn, és úgy látszott, őt sem lepi meg a dolog. Ettől megkönnyebbült; így talán tud majd segíteni terve végrehajtásában.
– Lizon pedig szeretne egy társat – folytatta Arwen. Valójában ő szeretett volna Lizonnak társat, de ez sokkal önzőbben hangzott volna.
– Teljesen érthető – biccentett a férfi. – De mi itt a probléma?
Ez egy jó kérdés, nagyon jó. És fogalma sincs, mit válaszoljon rá. Lizon egy fantasztikusan lojális nő, aki biztosan nem vetné meg, ha egy fantasztikusan lojális férfi, aki mellesleg még kedves és csinos is, udvarolna neki. A probléma az, hogy ez a fantasztikusan lojális férfi ezesetben annak a kiköpött mása, aki barátnőjének nem túl szép emlékeket hagyott. Márpedig igazságtalan lenne erről bárkinek is beszélnie, amikor maga Lizon sem tájékoztatta őt róla bővebben, mint amennyire a helyzet megkövetelte.
– Lehet, hogy van probléma, de lehet, hogy nem – mondta ki a kitérő választ Arwen, mire Aragorn hahotában tört ki. – Mi az?
– Igazi nemestündeként szóltál, úrnőm – felelte Aragorn alázatosan. – Igen is meg nem is, de lehetséges, hogy talán esetleg ez is-az is.
Arwen vele nevetett, hiszen végtére is igaza volt. A tündék bohókás szokásainak egyike, hogy képtelenek egyenes tanácsot adni, mégis mindenki, aki tündékkel barátkozott, állította, hogy a döntéseiben ennek ellenére segítségére voltak a szavaik.
– Először próbáljuk úgy nézni őket, mintha a köztük lévő gát csak az lenne, hogy már rég voltak utoljára kapcsolatban, és nem túl bátrak az ismerkedés terén. Ha ez nem sikerül, ismertetem a probléma másik részét is, de egyelőre legyen elég ennyi.
– Rendben – bólintott a férfi, és a hirtelen támadt csöndben megint megcsókolta őt, ám ezúttal a nő tüntetően eltolta magától.
– Még néhány percig koncentrálj! Valójában benned van minden reményem. Más férfit nem kérdezhetek, hogyan csábíthat el egy nőt, és te mégis visszaélsz a helyzettel.
– Pedig éppen ezzel sikerült – felelte Aragorn derűsen. – Megpróbálhatok Elladan lelkére beszélni.
– Azért ne úgy csinálja, mint te – nevetett Arwen. – Ezek szerint Lizon ijesztőbb. De ígérd meg, hogy megteszed.
– Ígérem – bólintott Aragorn, majd újból karjaiba zárta szerelmét, hogy kihasználják a rendelkezésükre álló röpke órát, amit kettesben tölthetnek ezen a ragyogó nyári napon.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
