|
32. fejezet
2017.06.11. 22:09
A vidám nóta messzire elhallatszott a vízen át, ahogy a csapdosó lángnyelveket és az égig érő füstoszlopot ünnepelték. Pelargirban a lehető legnagyobb kiváltságban részesítették a katonákat, amiért győzelmet arattak: hajókat kaptak, melyek a legpompásabbak voltak Gondorban, nem csupán teljesítményre, kinézetre is. Sokan azt beszélték, ezt is Thorongil kérte, ők pedig nem mertek ellentmondani neki. Ez persze nem volt igaz.
Aragorn hátát a korlátnak vetve üldögélt, és csóválta a fejét. Nem a hajók zavarták, hanem az, hogy a pelargiriak a kalózokét már csupán együttérzésből elégették.
– Na, mi bajod? – kérdezte Gwindor vastag karikákkal szeme alatt és vidám vigyorral az arcán. Ő nem csak megkóstolta a déli bort, hanem kifejezetten az üvegek aljára nézett. – Egész életemben arra vágytam, hogy vezethessek egy ilyen holmit, te pedig itt ülsz, és csak lógatod az orrod?
– Sok dologra lehetnének jók még azok a hajók – mutatott előre Aragorn. – Tüzelő is előbb lehetett volna belőlük, mint látványosság.
– Minek ide tüzelő, ha a déli bor és nők megmelegítenek? – Az ifjú flottavezér valamiféle szép és homályos emlékek közt matathatott, mert eltöprengve nézte a vizet, majd hirtelen ötlettel visszafordult. – Már tudom, mi a bajod!
Aragorn is tudta, mi a baja, ugyanis a jó kötés és ellátás ellenére még mindig nagyon fájt a karja. Ugyanakkor kíváncsi volt barátja önzetlenül őszinte gondolataira is.
– Éspedig?
– Mi van azzal a lánnyal, aki a hajón aludt? – kérdezte Gwindor, és lerogyott kapitánya mellé. Aragorn kis gondolkodás után jött rá, mire céloz: biztosan azt hiszi, hogy Ioreth azért maradt vele a fedélzeten, mert együtt töltötték az éjszakát. Ideje kiábrándítania barátját.
– Semmi. Mindenki ott alszik, ahol neki tetszik – felelte egykedvűen. – Én sem tudtam, hogy ott van, ha erre célzol.
– Pedig szép és kedves, na meg persze bátor is. Egyből észrevettem. Amikor ájultan hevertél a földön, tudod… Hogy is mondjam… Úgy nézett rád, mint anyám rám, mikor ledobott a ló, na. – Hangosan kacagott a régi emléken. – Most már tudod, ha eddig nem vetted észre. Meg már azt is tudod, miért lettem matróz, akartad vagy sem.
Aragorn eltöprengve nézett maga elé, és látta, hogy Gwindort nagyon vidítja a gondolat. Persze nem az ő szavaira volt szükség ahhoz, hogy észrevegye Ioreth közeledését, de megerősítette feltételezését.
– Én csak azt akarom, hogy Ioreth boldog legyen – mondta némi gondolkodás után, és komolyan nézett Gwindor szemébe.
– Ez csak rajtad múlik.
– Ebben az esetben nem segíthetek neki.
A fiatal férfi sóhajtva feltápászkodott a földről, és lassan a lépcső felé indult. Aragorn tudta, hogy barátja értékítéletébe egy ilyen visszautasítás nem férne bele, ahogy azt is, hogy nem tudhatja, miért, pontosabban kiért nem. Azt sem érezte, hogy magyarázkodnia kellene. Szeretett volna egyedül lenni gondolataival, amíg el nem érik Harlond partját, utána úgysem marad majd nyugta, amíg csak Gondorban tartózkodik. Azonban hirtelen Gwindor újra felé fordult.
– Én a helyedben elvenném feleségül.
– Gwindor, mondtam már, hogy… – mordult fel Aragorn. Kezdett elege lenni a témából.
– Nem őt, a másik lányt – vágott a szavába a férfi halálos komolysággal. Ennyire komolynak még életében nem látta. Szája tátva maradt a döbbenettől. Talán Ioreth mondta el neki, hogy…?
Nem tudom, miről beszélsz, akarta mondani, de nem jött a nyelvére, ugyanakkor valami más is megmoccant benne, valami olyan mondanivaló, ami ennél is jobban kikívánkozott, ami őszintébb és tisztább volt, mint bármelyik mesterkélt gondolata és terve.
– Az apja nem engedi.
– Akkor csak jegyezd el – mosolygott Gwindor. – Az még senkinek sem ártott.
Aragorn egy darabig nézett a távolodó alak után, majd halkan elnevette magát. Ez az ember egy bolond! Még hogy ő eljegyezze Arwen Undomielt? Azt azonban be kellett ismernie, a férfi leleményesebb és jobb megfigyelő, mint hitte. Ezt biztosan megemlíti majd Echtelion előtt – még ha nem is hoz rá konkrét érveket.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
